de Grisogono - Cégtörténet

1993-ban Fawaz Gruosi alapította a de GRISOGONO-t két társával a svájci Geneva Rue du Rhone városában. Kínálatuk művészien kidolgozott ékszerekből álltak. Az cég első nagy kihívásával a névválasztás során szembesült. Megtalálni a megfelelőt, természetesen olaszul. A megoldást az egyik alapítótárs hozta, édesanyja leánykori neve Marquise de GRISOGONO volt. Ez erőteljesen, titokzatosan és arisztokratikusan hangzott. Tökéletes volt az exkluzív luxus tervükhöz.

Pár évvel később (1995-ben) Fawaz Gruosi kezébe vette a gyeplőt és kizárólagos vezetője lett a de GRISOGONO-nak. Maga akart boldogulni, a saját elképzeléseit követve egy új jövőképet alapozva a drágaköveknek. Szenvedélye volt az ékszerek világa, melyet a tenyerénél is jobban ismert. Egy tradíciókban gazdag, hagyományokat őrző világ, mely olykor a gyorsan változó külvilággal helyezte szembe magát.


Óriási kockázatot vállalva, pengeélen táncolva vágott bele a tőkeigényes vállalkozásba. A dizájn, az ékszerek és a drágakövek iránti végtelen szenvedélye fűtötte. Teljesen elköteleződött a tökeletesség és az innováció mellett.

Meglátta a potenciát az ékszerekben, hogy fontos szerepet tölthetnének be a nők életében. Továbbá különös figyelmet szentelt olyan lehetőségeknek, amelyeket eddig mindenki figyelmen kívül hagyott, vagy nem feleltek meg a kor normatíváinak. Így kezdte meg fennállásának első fejezetét a de GRISONO. Azonnali sikereket igazolták az innovációt. Ez magabiztosságot adott Fawaz-nak. Azóta időről-időre bizonyított a páratlan elképzelése, mely úttörő változást hozott a divatban. Ötleteinek világszerte a csodájára jártak. Ez eredményezte az elkövetkezendő 22 év formabontó termékeit, melyek mindig valami váratlan, de mégis vonzó, eredeti újdonságot kínáltak.

Kollekciók

Boule karkötő - 42112-49

Boule karkötő

42112-49

Boule karkötő - 42112-46

Boule karkötő

42112-46

Boule karkötő - 42112-21

Boule karkötő

42112-21

Boule karkötő - 41062_01

Boule karkötő

41062_01

Ventaglio karkötő - 41508-23

Ventaglio karkötő

41508-23

Ventaglio karkötő - 41508-22

Ventaglio karkötő

41508-22

Ventaglio karkötő - 41508-17

Ventaglio karkötő

41508-17

Ventaglio karkötő - 41508-04

Ventaglio karkötő

41508-04

Ventaglio karkötő - 41508-12

Ventaglio karkötő

41508-12

Allegra karkötő - 44022-28

Allegra karkötő

44022-28

Allegra karkötő - 44022-05

Allegra karkötő

44022-05

Allegra karkötő - 44022-04

Allegra karkötő

44022-04

Allegra karkötő - 44022-01

Allegra karkötő

44022-01

Allegra karkötő - 44021-04

Allegra karkötő

44021-04

Melody of colours karkötő - 40575-01

Melody of colours karkötő

40575-01

Melody of colours karkötő - 40575-04

Melody of colours karkötő

40575-04

Melody of colours karkötő - 40057-19

Melody of colours karkötő

40057-19

Melody of colours karkötő - 40057-06

Melody of colours karkötő

40057-06

Tubetto kerkötő - 49101_04

Tubetto kerkötő

49101_04

Tubetto kerkötő - 49101_01

Tubetto kerkötő

49101_01

Tubetto kerkötő - 49100_04

Tubetto kerkötő

49100_04

India karkötő - 43802/06

India karkötő

43802/06

India karkötő - 43802/04

India karkötő

43802/04

India karkötő - 43802/18

India karkötő

43802/18

India karkötő - 43802/08

India karkötő

43802/08

Vortice karkötő  - 48401/01

Vortice karkötő

48401/01

Vortice karkötő  - 48401/04

Vortice karkötő

48401/04

Vortice karkötő  - 48402/01

Vortice karkötő

48402/01

Vortice karkötő  - 48402/04

Vortice karkötő

48402/04

Florinda karkötő - 48601-04

Florinda karkötő

48601-04

Florinda karkötő - 48601-18

Florinda karkötő

48601-18

Florinda karkötő - 48601-24

Florinda karkötő

48601-24

Florinda karkötő - 48602-01

Florinda karkötő

48602-01

Boule fülbevaló - 12112-49

Boule fülbevaló

12112-49

Boule fülbevaló - 12112-46

Boule fülbevaló

12112-46

Boule fülbevaló - 12112-21

Boule fülbevaló

12112-21

Boule fülbevaló -  12117_10

Boule fülbevaló

12117_10

Boule fülbevaló - 12117_06

Boule fülbevaló

12117_06

Melone fülbevaló - 14502-11

Melone fülbevaló

14502-11

Melone fülbevaló - 14502-06

Melone fülbevaló

14502-06

Melone fülbevaló - 14501-04

Melone fülbevaló

14501-04

Melone fülbevaló - 14501-01

Melone fülbevaló

14501-01

Onde fülbevaló - 18801-01

Onde fülbevaló

18801-01

Onde fülbevaló - 18801-13

Onde fülbevaló

18801-13

Ventaglio fülbevaló - 11508-12

Ventaglio fülbevaló

11508-12

Ventaglio fülbevaló - 11508-03

Ventaglio fülbevaló

11508-03

Ventaglio fülbevaló - 11508-01

Ventaglio fülbevaló

11508-01

Ventaglio fülbevaló - 11508/23

Ventaglio fülbevaló

11508/23

Allegra fülbevaló - 14082-04

Allegra fülbevaló

14082-04

Allegra fülbevaló - 14082-01

Allegra fülbevaló

14082-01

Allegra fülbevaló - 14081-04

Allegra fülbevaló

14081-04

Allegra fülbevaló - 14081-01

Allegra fülbevaló

14081-01

Allegra fülbevaló - 14072-04

Allegra fülbevaló

14072-04

Zigana fülbevaló - 10521_01

Zigana fülbevaló

10521_01

Zigana fülbevaló - 10521_04

Zigana fülbevaló

10521_04

Zigana fülbevaló - 10521_06

Zigana fülbevaló

10521_06

Sole fülbevaló - 14401-04

Sole fülbevaló

14401-04

Sole fülbevaló - 14401-05

Sole fülbevaló

14401-05

Sole fülbevaló - 14401-11

Sole fülbevaló

14401-11

Sole fülbevaló - 14401-01

Sole fülbevaló

14401-01

Mistero fülbevaló - 11291_02

Mistero fülbevaló

11291_02

Mistero fülbevaló - 11291_06

Mistero fülbevaló

11291_06

Mistero fülbevaló - 11291_09

Mistero fülbevaló

11291_09

Melody of colours fülbevaló - 10474_04

Melody of colours fülbevaló

10474_04

Melody of colours fülbevaló - 13157-05

Melody of colours fülbevaló

13157-05

Melody of colours fülbevaló - 13157-08

Melody of colours fülbevaló

13157-08

Melody of colours fülbevaló - 13157-23

Melody of colours fülbevaló

13157-23

Melody of colours fülbevaló - 10540_01

Melody of colours fülbevaló

10540_01

Matassa fülbevaló - 14101_01

Matassa fülbevaló

14101_01

Matassa fülbevaló - 14101_04

Matassa fülbevaló

14101_04

Matassa fülbevaló - 14102_01

Matassa fülbevaló

14102_01

Matassa fülbevaló - 14102_04

Matassa fülbevaló

14102_04

Gypsy fülbevaló - 10097_03

Gypsy fülbevaló

10097_03

Gypsy fülbevaló - 10097_21

Gypsy fülbevaló

10097_21

Gypsy fülbevaló - 10097_20

Gypsy fülbevaló

10097_20

Gocce fülbevaló - 10208-22

Gocce fülbevaló

10208-22

Gocce fülbevaló - 10208-41

Gocce fülbevaló

10208-41

Gocce fülbevaló - 10208-42

Gocce fülbevaló

10208-42

Gocce fülbevaló - 10208-43

Gocce fülbevaló

10208-43

Gocce fülbevaló - 10208-04

Gocce fülbevaló

10208-04

Chiocciolina fülbevaló - 11251_08

Chiocciolina fülbevaló

11251_08

Chiocciolina fülbevaló - 11251_12

Chiocciolina fülbevaló

11251_12

Chiocciolina fülbevaló - 11251_13

Chiocciolina fülbevaló

11251_13

Chiocciolina fülbevaló - 11251_01

Chiocciolina fülbevaló

11251_01

Chiocciolina fülbevaló - 11251_04

Chiocciolina fülbevaló

11251_04

Catene fülbevaló - 11231_01

Catene fülbevaló

11231_01

Catene fülbevaló - 11231_04

Catene fülbevaló

11231_04

Catene fülbevaló - 11231_02

Catene fülbevaló

11231_02

Catene fülbevaló - 11231_11

Catene fülbevaló

11231_11

Catene fülbevaló - 11232_12

Catene fülbevaló

11232_12

Anelli fülbevaló - 10620-20

Anelli fülbevaló

10620-20

Anelli fülbevaló - 10622-12

Anelli fülbevaló

10622-12

Anelli fülbevaló - 10622-17

Anelli fülbevaló

10622-17

Anelli fülbevaló - 10622-21

Anelli fülbevaló

10622-21

Vortice fülbevaló - 18401_01

Vortice fülbevaló

18401_01

Vortice fülbevaló -  18401_04

Vortice fülbevaló

18401_04

Vortice fülbevaló - 18402_01

Vortice fülbevaló

18402_01

Vortice fülbevaló - 18402_04

Vortice fülbevaló

18402_04

Tubetto fülbevaló - 19101_05

Tubetto fülbevaló

19101_05

Tubetto fülbevaló - 19101_06

Tubetto fülbevaló

19101_06

Tubetto fülbevaló - 19101_11

Tubetto fülbevaló

19101_11

Tubetto fülbevaló - 19101_18

Tubetto fülbevaló

19101_18

India fülbevaló - 13801_05

India fülbevaló

13801_05

India fülbevaló - 13801_06

India fülbevaló

13801_06

India fülbevaló - 13801_18

India fülbevaló

13801_18

India fülbevaló -  13802_04

India fülbevaló

13802_04

India fülbevaló - 13802_08

India fülbevaló

13802_08

CONCHIGLIETTA fülbevaló - 15810-04

CONCHIGLIETTA fülbevaló

15810-04

Conchiglietta fülbevaló - 15810-25

Conchiglietta fülbevaló

15810-25

Crazymals nyaklánc - 92522-00

Crazymals nyaklánc

92522-00

Crazymals nyaklánc - 92532-00

Crazymals nyaklánc

92532-00

Crazymals nyaklánc - 92542-00

Crazymals nyaklánc

92542-00

Crazymals nyaklánc - 92552-00

Crazymals nyaklánc

92552-00

Crazymals nyaklánc - 92562-00

Crazymals nyaklánc

92562-00

India nyaklánc - 93802-04

India nyaklánc

93802-04

India nyaklánc - 93802-06

India nyaklánc

93802-06

India nyaklánc - 93802-08

India nyaklánc

93802-08

India nyaklánc - 93802-18

India nyaklánc

93802-18

Ventaglio nyaklánc - 91508-23

Ventaglio nyaklánc

91508-23

Ventaglio nyaklánc - 91508-22

Ventaglio nyaklánc

91508-22

Ventaglio nyaklánc - 91508-17

Ventaglio nyaklánc

91508-17

Ventaglio nyaklánc - 91508-12

Ventaglio nyaklánc

91508-12

Ventaglio nyaklánc - 91508-04

Ventaglio nyaklánc

91508-04

Vortice nyaklánc - 98412-04

Vortice nyaklánc

98412-04

Vortice nyaklánc - 98412-01

Vortice nyaklánc

98412-01

Vortice nyaklánc - 98401-04

Vortice nyaklánc

98401-04

Vortice nyaklánc - 98401-01

Vortice nyaklánc

98401-01

Sole nyaklánc - 94401-01

Sole nyaklánc

94401-01

Sole nyaklánc - 94401-04

Sole nyaklánc

94401-04

Sole nyaklánc - 94401-05

Sole nyaklánc

94401-05

Sole nyaklánc - 94401-11

Sole nyaklánc

94401-11

Mistero nyaklánc - 91291_02

Mistero nyaklánc

91291_02

Mistero nyaklánc - 91291_06

Mistero nyaklánc

91291_06

Mistero nyaklánc - 91291_09

Mistero nyaklánc

91291_09

Matassa nyaklánc - 94101_01

Matassa nyaklánc

94101_01

Matassa nyaklánc - 94101_04

Matassa nyaklánc

94101_04

Matassa nyaklánc - 94102_01

Matassa nyaklánc

94102_01

Matassa nyaklánc - 94102_04

Matassa nyaklánc

94102_04

Gypsy nyaklánc - 90097_02

Gypsy nyaklánc

90097_02

Gypsy nyaklánc - 90097_03

Gypsy nyaklánc

90097_03

Gypsy nyaklánc - 90097-21

Gypsy nyaklánc

90097-21

Gypsy nyaklánc - 90097_23

Gypsy nyaklánc

90097_23

Gypsy nyaklánc - 90097_28

Gypsy nyaklánc

90097_28

Chiocciolina nyaklánc - 91251_01

Chiocciolina nyaklánc

91251_01

Chiocciolina nyaklánc - 91251_04

Chiocciolina nyaklánc

91251_04

Chiocciolina nyaklánc - 91251_05

Chiocciolina nyaklánc

91251_05

Chiocciolina nyaklánc - 91251_07

Chiocciolina nyaklánc

91251_07

Chiocciolina nyaklánc  - 91251_08

Chiocciolina nyaklánc

91251_08

Allegra nyaklánc - 94020_04

Allegra nyaklánc

94020_04

Allegra nyaklánc - 94020 01

Allegra nyaklánc

94020 01

Allegra nyaklánc - 95712-23

Allegra nyaklánc

95712-23

Allegra nyaklánc - 95712-24

Allegra nyaklánc

95712-24

Allegra nyaklánc - 95712-28

Allegra nyaklánc

95712-28

Boule gyűrű - 52112-46

Boule gyűrű

52112-46

Boule gyűrű - 52112-49

Boule gyűrű

52112-49

Boule gyűrű - 52112-21

Boule gyűrű

52112-21

Boule gyűrű - 59501_05

Boule gyűrű

59501_05

Boule gyűrű - 59502_04

Boule gyűrű

59502_04

Crazymals gyűrű - 52402-05

Crazymals gyűrű

52402-05

Crazymals gyűrű - 52522-00

Crazymals gyűrű

52522-00

Crazymals gyűrű - 52532-00

Crazymals gyűrű

52532-00

Crazymals gyűrű - 52542-00

Crazymals gyűrű

52542-00

Crazymals gyűrű - 52552-00

Crazymals gyűrű

52552-00

Gypsy gyűrű - 50096-02

Gypsy gyűrű

50096-02

Gypsy gyűrű - 50096-03

Gypsy gyűrű

50096-03

Gypsy gyűrű - 50096-21

Gypsy gyűrű

50096-21

Gypsy gyűrű - 50096-20

Gypsy gyűrű

50096-20

Gypsy gyűrű - 50096-23

Gypsy gyűrű

50096-23

Melone gyűrű - 54502-11

Melone gyűrű

54502-11

Melone gyűrű - 54502-06

Melone gyűrű

54502-06

Melone gyűrű - 54501-04

Melone gyűrű

54501-04

Melone gyűrű - 54501-01

Melone gyűrű

54501-01

Onde gyűrű - 58801-01

Onde gyűrű

58801-01

Onde gyűrű - 58801-04

Onde gyűrű

58801-04

Onde gyűrű - 58801-13

Onde gyűrű

58801-13

Onde gyűrű - 50752_13

Onde gyűrű

50752_13

Onde gyűrű - 50751_03

Onde gyűrű

50751_03

Ventaglio gyűrű - 51508-23

Ventaglio gyűrű

51508-23

Ventaglio gyűrű - 51508-22

Ventaglio gyűrű

51508-22

Ventaglio gyűrű - 51508-17

Ventaglio gyűrű

51508-17

Ventaglio gyűrű - 51508-12

Ventaglio gyűrű

51508-12

Ventaglio gyűrű - 51508-04

Ventaglio gyűrű

51508-04

Allegra gyűrű - 54001-48

Allegra gyűrű

54001-48

Allegra gyűrű - 54082-04

Allegra gyűrű

54082-04

Allegra gyűrű - 54082-01

Allegra gyűrű

54082-01

Allegra gyűrű - 54081-04

Allegra gyűrű

54081-04

Tubetto gyűrű - 55302-04

Tubetto gyűrű

55302-04

Tubetto gyűrű - 55301-01

Tubetto gyűrű

55301-01

Tubetto gyűrű - 55301_04

Tubetto gyűrű

55301_04

Tubetto gyűrű -  55301_05

Tubetto gyűrű

55301_05

Tubetto gyűrű - 55302_02

Tubetto gyűrű

55302_02

Zebra gyűrű - 53901_01

Zebra gyűrű

53901_01

Zebra gyűrű - 53901_04

Zebra gyűrű

53901_04

Zebra gyűrű - 53901-05

Zebra gyűrű

53901-05

Zebra gyűrű - 53901-11

Zebra gyűrű

53901-11

 -

Zigana gyűrű - 50521_01

Zigana gyűrű

50521_01

Zigana gyűrű - 50521-04

Zigana gyűrű

50521-04

Zigana gyűrű - 50521_06

Zigana gyűrű

50521_06

Sensuale gyűrű - 54700_05

Sensuale gyűrű

54700_05

Sensuale gyűrű - 54700_10

Sensuale gyűrű

54700_10

Sensuale gyűrű - 54700_11

Sensuale gyűrű

54700_11

Sensuale gyűrű - 54701_09

Sensuale gyűrű

54701_09

Sensuale gyűrű - 54800_05

Sensuale gyűrű

54800_05

Sole gyűrű - 54401-01

Sole gyűrű

54401-01

Sole gyűrű - 54401-04

Sole gyűrű

54401-04

Sole gyűrű - 54401-05

Sole gyűrű

54401-05

Sole gyűrű - 54401-11

Sole gyűrű

54401-11

Melody of colours gyűrű - 51038_04

Melody of colours gyűrű

51038_04

Melody of colours gyűrű - 58205_01

Melody of colours gyűrű

58205_01

Melody of colours gyűrű - 55927_01

Melody of colours gyűrű

55927_01

Melody of colours gyűrű - 50425-01

Melody of colours gyűrű

50425-01

Melody of colours gyűrű - 50459-01

Melody of colours gyűrű

50459-01

Mistero gyűrű -  51291_02

Mistero gyűrű

51291_02

Mistero gyűrű - 51291_06

Mistero gyűrű

51291_06

Mistero gyűrű - 51291_09

Mistero gyűrű

51291_09

Jiya gyűrű - 50481_04

Jiya gyűrű

50481_04

Jiya gyűrű - 50480_10

Jiya gyűrű

50480_10

Jiya gyűrű - 51801_01

Jiya gyűrű

51801_01

Jiya gyűrű - 51801_04

Jiya gyűrű

51801_04

Jiya gyűrű - 51802_12

Jiya gyűrű

51802_12

Matassa gyűrű - 54101_01

Matassa gyűrű

54101_01

Matassa gyűrű - 54101_04

Matassa gyűrű

54101_04

Matassa gyűrű - 54102_01

Matassa gyűrű

54102_01

Matassa gyűrű - 54102_04

Matassa gyűrű

54102_04

Jane gyűrű - 59602_04

Jane gyűrű

59602_04

Jane gyűrű - 59601_01

Jane gyűrű

59601_01

Jane gyűrű - 59601_04

Jane gyűrű

59601_04

Jane gyűrű -  59602_01

Jane gyűrű

59602_01

Mascote gyűrű - 52412_06

Mascote gyűrű

52412_06

Mascote gyűrű -  52442_24

Mascote gyűrű

52442_24

Mascote gyűrű - 52452_25

Mascote gyűrű

52452_25

Mascote gyűrű - 52462_26

Mascote gyűrű

52462_26

Gocce gyűrű - 54200-08

Gocce gyűrű

54200-08

Gocce gyűrű - 54200-11

Gocce gyűrű

54200-11

Gocce gyűrű - 54202-01

Gocce gyűrű

54202-01

Gocce gyűrű - 54202-02

Gocce gyűrű

54202-02

Gocce gyűrű - 54202-03

Gocce gyűrű

54202-03

Bocca gyűrű - 52701-11

Bocca gyűrű

52701-11

Bocca gyűrű - 52701-02

Bocca gyűrű

52701-02

Bocca gyűrű - 52701-04

Bocca gyűrű

52701-04

Catene gyűrű - 51231_01

Catene gyűrű

51231_01

Catene gyűrű - 51231_02

Catene gyűrű

51231_02

Catene gyűrű - 51232_12

Catene gyűrű

51232_12

Catene gyűrű - 51231_04

Catene gyűrű

51231_04

Catene gyűrű - 51231_11

Catene gyűrű

51231_11

Chiocciolina gyűrű - 51251_07

Chiocciolina gyűrű

51251_07

Chiocciolina gyűrű - 51251_04

Chiocciolina gyűrű

51251_04

Chiocciolina gyűrű - 51251_01

Chiocciolina gyűrű

51251_01

Chiocciolina gyűrű - 51251_12

Chiocciolina gyűrű

51251_12

Chiocciolina gyűrű - 51251_05

Chiocciolina gyűrű

51251_05

Vortice gyűrű - 58402_01

Vortice gyűrű

58402_01

Vortice gyűrű - 58402_04

Vortice gyűrű

58402_04

Vortice gyűrű - 58400_04

Vortice gyűrű

58400_04

Vortice gyűrű - 58401_01

Vortice gyűrű

58401_01

Vortice gyűrű -  58401_04

Vortice gyűrű

58401_04

Coure gyűrű - 53127_22

Coure gyűrű

53127_22

Coure gyűrű - 53127_08

Coure gyűrű

53127_08

Coure gyűrű - 53127_18

Coure gyűrű

53127_18

Coure gyűrű - 53127_20

Coure gyűrű

53127_20

India gyűrű - 53802_06

India gyűrű

53802_06

India gyűrű - 53802/04

India gyűrű

53802/04

India gyűrű - 53802/18

India gyűrű

53802/18

India gyűrű - 53802/08

India gyűrű

53802/08

Florinda gyűrű - 58601-04

Florinda gyűrű

58601-04

Florinda gyűrű - 58601-18

Florinda gyűrű

58601-18

Florinda gyűrű - 58601-24

Florinda gyűrű

58601-24

Florinda gyűrű - 58602/01

Florinda gyűrű

58602/01

Conchiglietta gyűrű - 55810-04

Conchiglietta gyűrű

55810-04

Conchiglietta gyűrű - 55810-25

Conchiglietta gyűrű

55810-25

Conchiglietta gyűrű - 55810-12

Conchiglietta gyűrű

55810-12

Conchiglietta gyűrű - 55810-35

Conchiglietta gyűrű

55810-35

Frange gyűrű - 58702/04

Frange gyűrű

58702/04

Frange gyűrű - 58702/04

Frange gyűrű

58702/04

Frange gyűrű - 58702-11

Frange gyűrű

58702-11

Melody of colours gyűrű - 51038_04

Melody of colours gyűrű

51038_04

Melody of colours gyűrű - 58205_01

Melody of colours gyűrű

58205_01

Melody of colours gyűrű - 55927_01

Melody of colours gyűrű

55927_01

Melody of colours gyűrű - 50425-01

Melody of colours gyűrű

50425-01

Melody of colours gyűrű - 50459-01

Melody of colours gyűrű

50459-01

Melody of colours fülbevaló - 10474_04

Melody of colours fülbevaló

10474_04

Melody of colours fülbevaló - 13157-05

Melody of colours fülbevaló

13157-05

Melody of colours fülbevaló - 13157-08

Melody of colours fülbevaló

13157-08

Melody of colours fülbevaló - 13157-23

Melody of colours fülbevaló

13157-23

Melody of colours fülbevaló - 10540_01

Melody of colours fülbevaló

10540_01

Melody of colours karkötő - 40575-01

Melody of colours karkötő

40575-01

Melody of colours karkötő - 40575-04

Melody of colours karkötő

40575-04

Melody of colours karkötő - 40057-19

Melody of colours karkötő

40057-19

Melody of colours karkötő - 40057-06

Melody of colours karkötő

40057-06

Tubetto gyűrű - 55302-04

Tubetto gyűrű

55302-04

Tubetto gyűrű - 55301-01

Tubetto gyűrű

55301-01

Tubetto gyűrű - 55301_04

Tubetto gyűrű

55301_04

Tubetto gyűrű -  55301_05

Tubetto gyűrű

55301_05

Tubetto gyűrű - 55302_02

Tubetto gyűrű

55302_02

Tubetto kerkötő - 49101_04

Tubetto kerkötő

49101_04

Tubetto kerkötő - 49101_01

Tubetto kerkötő

49101_01

Tubetto kerkötő - 49100_04

Tubetto kerkötő

49100_04

Tubetto fülbevaló - 19101_05

Tubetto fülbevaló

19101_05

Tubetto fülbevaló - 19101_06

Tubetto fülbevaló

19101_06

Tubetto fülbevaló - 19101_11

Tubetto fülbevaló

19101_11

Tubetto fülbevaló - 19101_18

Tubetto fülbevaló

19101_18

Florinda karkötő - 48601-04

Florinda karkötő

48601-04

Florinda karkötő - 48601-18

Florinda karkötő

48601-18

Florinda karkötő - 48601-24

Florinda karkötő

48601-24

Florinda karkötő - 48602-01

Florinda karkötő

48602-01

Vortice nyaklánc - 98412-04

Vortice nyaklánc

98412-04

Vortice nyaklánc - 98412-01

Vortice nyaklánc

98412-01

Vortice nyaklánc - 98401-04

Vortice nyaklánc

98401-04

Vortice nyaklánc - 98401-01

Vortice nyaklánc

98401-01

Vortice gyűrű - 58402_01

Vortice gyűrű

58402_01

Vortice gyűrű - 58402_04

Vortice gyűrű

58402_04

Vortice gyűrű - 58400_04

Vortice gyűrű

58400_04

Vortice gyűrű - 58401_01

Vortice gyűrű

58401_01

Vortice gyűrű -  58401_04

Vortice gyűrű

58401_04

Vortice fülbevaló - 18401_01

Vortice fülbevaló

18401_01

Vortice fülbevaló -  18401_04

Vortice fülbevaló

18401_04

Vortice fülbevaló - 18402_01

Vortice fülbevaló

18402_01

Vortice fülbevaló - 18402_04

Vortice fülbevaló

18402_04

Vortice karkötő  - 48401/01

Vortice karkötő

48401/01

Vortice karkötő  - 48401/04

Vortice karkötő

48401/04

Vortice karkötő  - 48402/01

Vortice karkötő

48402/01

Vortice karkötő  - 48402/04

Vortice karkötő

48402/04

India nyaklánc - 93802-04

India nyaklánc

93802-04

India nyaklánc - 93802-06

India nyaklánc

93802-06

India nyaklánc - 93802-08

India nyaklánc

93802-08

India nyaklánc - 93802-18

India nyaklánc

93802-18

India karkötő - 43802/06

India karkötő

43802/06

India karkötő - 43802/04

India karkötő

43802/04

India karkötő - 43802/18

India karkötő

43802/18

India karkötő - 43802/08

India karkötő

43802/08

India fülbevaló - 13801_05

India fülbevaló

13801_05

India fülbevaló - 13801_06

India fülbevaló

13801_06

India fülbevaló - 13801_18

India fülbevaló

13801_18

India fülbevaló -  13802_04

India fülbevaló

13802_04

India fülbevaló - 13802_08

India fülbevaló

13802_08

Matassa gyűrű - 54101_01

Matassa gyűrű

54101_01

Matassa gyűrű - 54101_04

Matassa gyűrű

54101_04

Matassa gyűrű - 54102_01

Matassa gyűrű

54102_01

Matassa gyűrű - 54102_04

Matassa gyűrű

54102_04

Matassa fülbevaló - 14101_01

Matassa fülbevaló

14101_01

Matassa fülbevaló - 14101_04

Matassa fülbevaló

14101_04

Matassa fülbevaló - 14102_01

Matassa fülbevaló

14102_01

Matassa fülbevaló - 14102_04

Matassa fülbevaló

14102_04

Matassa nyaklánc - 94101_01

Matassa nyaklánc

94101_01

Matassa nyaklánc - 94101_04

Matassa nyaklánc

94101_04

Matassa nyaklánc - 94102_01

Matassa nyaklánc

94102_01

Matassa nyaklánc - 94102_04

Matassa nyaklánc

94102_04

Mistero gyűrű -  51291_02

Mistero gyűrű

51291_02

Mistero gyűrű - 51291_06

Mistero gyűrű

51291_06

Mistero gyűrű - 51291_09

Mistero gyűrű

51291_09

Mistero fülbevaló - 11291_02

Mistero fülbevaló

11291_02

Mistero fülbevaló - 11291_06

Mistero fülbevaló

11291_06

Mistero fülbevaló - 11291_09

Mistero fülbevaló

11291_09

Mistero nyaklánc - 91291_02

Mistero nyaklánc

91291_02

Mistero nyaklánc - 91291_06

Mistero nyaklánc

91291_06

Mistero nyaklánc - 91291_09

Mistero nyaklánc

91291_09

Sole gyűrű - 54401-01

Sole gyűrű

54401-01

Sole gyűrű - 54401-04

Sole gyűrű

54401-04

Sole gyűrű - 54401-05

Sole gyűrű

54401-05

Sole gyűrű - 54401-11

Sole gyűrű

54401-11

Sole fülbevaló - 14401-04

Sole fülbevaló

14401-04

Sole fülbevaló - 14401-05

Sole fülbevaló

14401-05

Sole fülbevaló - 14401-11

Sole fülbevaló

14401-11

Sole fülbevaló - 14401-01

Sole fülbevaló

14401-01

Sole nyaklánc - 94401-01

Sole nyaklánc

94401-01

Sole nyaklánc - 94401-04

Sole nyaklánc

94401-04

Sole nyaklánc - 94401-05

Sole nyaklánc

94401-05

Sole nyaklánc - 94401-11

Sole nyaklánc

94401-11

Zigana gyűrű - 50521_01

Zigana gyűrű

50521_01

Zigana gyűrű - 50521-04

Zigana gyűrű

50521-04

Zigana gyűrű - 50521_06

Zigana gyűrű

50521_06

Zigana fülbevaló - 10521_01

Zigana fülbevaló

10521_01

Zigana fülbevaló - 10521_04

Zigana fülbevaló

10521_04

Zigana fülbevaló - 10521_06

Zigana fülbevaló

10521_06

Melone gyűrű - 54502-11

Melone gyűrű

54502-11

Melone gyűrű - 54502-06

Melone gyűrű

54502-06

Melone gyűrű - 54501-04

Melone gyűrű

54501-04

Melone gyűrű - 54501-01

Melone gyűrű

54501-01

Melone fülbevaló - 14502-11

Melone fülbevaló

14502-11

Melone fülbevaló - 14502-06

Melone fülbevaló

14502-06

Melone fülbevaló - 14501-04

Melone fülbevaló

14501-04

Melone fülbevaló - 14501-01

Melone fülbevaló

14501-01

Zebra gyűrű - 53901_01

Zebra gyűrű

53901_01

Zebra gyűrű - 53901_04

Zebra gyűrű

53901_04

Zebra gyűrű - 53901-05

Zebra gyűrű

53901-05

Zebra gyűrű - 53901-11

Zebra gyűrű

53901-11

Sensuale gyűrű - 54700_05

Sensuale gyűrű

54700_05

Sensuale gyűrű - 54700_10

Sensuale gyűrű

54700_10

Sensuale gyűrű - 54700_11

Sensuale gyűrű

54700_11

Sensuale gyűrű - 54701_09

Sensuale gyűrű

54701_09

Sensuale gyűrű - 54800_05

Sensuale gyűrű

54800_05

Jiya gyűrű - 50481_04

Jiya gyűrű

50481_04

Jiya gyűrű - 50480_10

Jiya gyűrű

50480_10

Jiya gyűrű - 51801_01

Jiya gyűrű

51801_01

Jiya gyűrű - 51801_04

Jiya gyűrű

51801_04

Jiya gyűrű - 51802_12

Jiya gyűrű

51802_12

Ventaglio gyűrű - 51508-23

Ventaglio gyűrű

51508-23

Ventaglio gyűrű - 51508-22

Ventaglio gyűrű

51508-22

Ventaglio gyűrű - 51508-17

Ventaglio gyűrű

51508-17

Ventaglio gyűrű - 51508-12

Ventaglio gyűrű

51508-12

Ventaglio gyűrű - 51508-04

Ventaglio gyűrű

51508-04

Ventaglio fülbevaló - 11508-12

Ventaglio fülbevaló

11508-12

Ventaglio fülbevaló - 11508-03

Ventaglio fülbevaló

11508-03

Ventaglio fülbevaló - 11508-01

Ventaglio fülbevaló

11508-01

Ventaglio fülbevaló - 11508/23

Ventaglio fülbevaló

11508/23

Ventaglio nyaklánc - 91508-23

Ventaglio nyaklánc

91508-23

Ventaglio nyaklánc - 91508-22

Ventaglio nyaklánc

91508-22

Ventaglio nyaklánc - 91508-17

Ventaglio nyaklánc

91508-17

Ventaglio nyaklánc - 91508-12

Ventaglio nyaklánc

91508-12

Ventaglio nyaklánc - 91508-04

Ventaglio nyaklánc

91508-04

Ventaglio karkötő - 41508-23

Ventaglio karkötő

41508-23

Ventaglio karkötő - 41508-22

Ventaglio karkötő

41508-22

Ventaglio karkötő - 41508-17

Ventaglio karkötő

41508-17

Ventaglio karkötő - 41508-04

Ventaglio karkötő

41508-04

Ventaglio karkötő - 41508-12

Ventaglio karkötő

41508-12

Gypsy gyűrű - 50096-02

Gypsy gyűrű

50096-02

Gypsy gyűrű - 50096-03

Gypsy gyűrű

50096-03

Gypsy gyűrű - 50096-21

Gypsy gyűrű

50096-21

Gypsy gyűrű - 50096-20

Gypsy gyűrű

50096-20

Gypsy gyűrű - 50096-23

Gypsy gyűrű

50096-23

Gypsy fülbevaló - 10097_03

Gypsy fülbevaló

10097_03

Gypsy fülbevaló - 10097_21

Gypsy fülbevaló

10097_21

Gypsy fülbevaló - 10097_20

Gypsy fülbevaló

10097_20

Gypsy nyaklánc - 90097_02

Gypsy nyaklánc

90097_02

Gypsy nyaklánc - 90097_03

Gypsy nyaklánc

90097_03

Gypsy nyaklánc - 90097-21

Gypsy nyaklánc

90097-21

Gypsy nyaklánc - 90097_23

Gypsy nyaklánc

90097_23

Gypsy nyaklánc - 90097_28

Gypsy nyaklánc

90097_28

Onde gyűrű - 58801-01

Onde gyűrű

58801-01

Onde gyűrű - 58801-04

Onde gyűrű

58801-04

Onde gyűrű - 58801-13

Onde gyűrű

58801-13

Onde gyűrű - 50752_13

Onde gyűrű

50752_13

Onde gyűrű - 50751_03

Onde gyűrű

50751_03

Onde fülbevaló - 18801-01

Onde fülbevaló

18801-01

Onde fülbevaló - 18801-13

Onde fülbevaló

18801-13

Boule gyűrű - 59502_04

Boule gyűrű

59502_04

Boule gyűrű - 59501_05

Boule gyűrű

59501_05

Boule gyűrű - 52112-21

Boule gyűrű

52112-21

Boule gyűrű - 52112-49

Boule gyűrű

52112-49

Boule gyűrű - 52112-46

Boule gyűrű

52112-46

Boule fülbevaló - 12112-49

Boule fülbevaló

12112-49

Boule fülbevaló - 12112-46

Boule fülbevaló

12112-46

Boule fülbevaló - 12112-21

Boule fülbevaló

12112-21

Boule fülbevaló -  12117_10

Boule fülbevaló

12117_10

Boule fülbevaló - 12117_06

Boule fülbevaló

12117_06

Boule karkötő - 42112-49

Boule karkötő

42112-49

Boule karkötő - 42112-46

Boule karkötő

42112-46

Boule karkötő - 42112-21

Boule karkötő

42112-21

Boule karkötő - 41062_01

Boule karkötő

41062_01

Allegra gyűrű - 54001-48

Allegra gyűrű

54001-48

Allegra gyűrű - 54082-04

Allegra gyűrű

54082-04

Allegra gyűrű - 54082-01

Allegra gyűrű

54082-01

Allegra gyűrű - 54081-04

Allegra gyűrű

54081-04

Allegra fülbevaló - 14082-04

Allegra fülbevaló

14082-04

Allegra fülbevaló - 14082-01

Allegra fülbevaló

14082-01

Allegra fülbevaló - 14081-04

Allegra fülbevaló

14081-04

Allegra fülbevaló - 14081-01

Allegra fülbevaló

14081-01

Allegra fülbevaló - 14072-04

Allegra fülbevaló

14072-04

Allegra karkötő - 44022-28

Allegra karkötő

44022-28

Allegra karkötő - 44022-05

Allegra karkötő

44022-05

Allegra karkötő - 44022-04

Allegra karkötő

44022-04

Allegra karkötő - 44022-01

Allegra karkötő

44022-01

Allegra karkötő - 44021-04

Allegra karkötő

44021-04

Allegra nyaklánc - 94020_04

Allegra nyaklánc

94020_04

Allegra nyaklánc - 94020 01

Allegra nyaklánc

94020 01

Allegra nyaklánc - 95712-23

Allegra nyaklánc

95712-23

Allegra nyaklánc - 95712-24

Allegra nyaklánc

95712-24

Allegra nyaklánc - 95712-28

Allegra nyaklánc

95712-28

Tetejére

Cím:

1052 Budapest Párizsi utca 3.


Nyitvatartás:

Hétfő-szombat: 10 - 18


Telefonszám:

+3613182156


E-mail:

office@barakadiamond.hu


Kövess minket!


Facebook

Instagram


Kérjük, adja meg adatait, amin fel tudjuk venni a kapcsolatot Önnel.


Érdeklődés termékekről


Ezen menüpont segítségével tud bővebb információt kérni az általunk forgalmazott márkák termékeiről. A termékek böngészése során a képek jobb felső sarkában található információs ikonra ( ) kattintva a terméket a gyűjtőbe helyezheti (maximum 10 terméket), majd a gyűjtőben akár egyszerre több termékről is igényelhet információt.

A gyűjtőben még nem szerepelnek termékek.
Az összegyűjtött termékek listája: