Buben&Zōrweg - Cégtörténet

Buben & Zörweg
Harald Buben és Christian Zörweg először Ausztriában találkoztak, alig tízévesen. Ahogy nap mint nap sétáltak haza az iskolából, arról álmodoztak, hogy beutazzák a világot, és a maguk módján meghódítják azt. Egyetemi éveik alatt, egy ausztráliai utazásuk után ausztrál opálokkal kezdtek kereskedni, majd megalapították a Buben & Zörweget, luxusórák számára készült óraforgatókra specializálódva.
Mára a Buben & Zörweg egy virágzó luxusbirodalommá nőtte ki magát, manufaktúrájával Stuttgart mellett, Németország mérnöki régiójának szívében. Köszönhetően a letisztult, figyelemfelkeltő vonalvezetésének és élvonalbeli technológiájának, a Buben & Zörweg privát rezindenciákba, yachtokba és palotákba is készít vitrineket órák, ékszerek és műtárgyak számára egyaránt, kortárs, hagyományos vagy klasszikus stílusban.
Hét önálló, és több mint huszonöt üzleten belüli butikkal a cég közel száz országban képviseli magát. A Buben & Zörweg együttműködött már olyan híres cégekkel mint az Aston Martin, s partnerei közt tudhat államfőket, királyi családokat, sportolókat és hollywoodi sztárokat is.
A Buben & Zörweg tervezői a korai 20. század art-deco motívumaiból merítenek ihletet, amikor a luxus egyet jelentett a drága, finom anyagok extravagáns és időtálló ötvözetével. A cég modelljei túlmutatva funkciójukon maguk is mesterművek, amelyek további kivételes műalkotások bemutatásával, beépített humidorral vagy bortartóval még a legmagasabb elvárásoknak is könnyedén megfelelnek.

Kollekciók

TIME MOVER® HANDWOUND -

TIME MOVER® HANDWOUND

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

SPIRIT 4 -

SPIRIT 4

SPIRIT 4 -

SPIRIT 4

SPIRIT 8 -

SPIRIT 8

SPIRIT 12 -

SPIRIT 12

VANTAGE 2 -

VANTAGE 2

VANTAGE 2 -

VANTAGE 2

VANTAGE 4 -

VANTAGE 4

VANTAGE 4 -

VANTAGE 4

VANTAGE 8 -

VANTAGE 8

VANTAGE 8 -

VANTAGE 8

VANTAGE 12 -

VANTAGE 12

VANTAGE 12 -

VANTAGE 12

VANTAGE 10 -

VANTAGE 10

VANTAGE 10 -

VANTAGE 10

VANTAGE 18 -

VANTAGE 18

VANTAGE 18 -

VANTAGE 18

SAFE MASTER 2 -

SAFE MASTER 2

SAFE MASTER 4 -

SAFE MASTER 4

SAFE MASTER 8 -

SAFE MASTER 8

QUANTUM -

QUANTUM

COLLECTOR 12 -

COLLECTOR 12

COLLECTOR 12 -

COLLECTOR 12

COLLECTOR 16 -

COLLECTOR 16

COLLECTOR 16 -

COLLECTOR 16

COLLECTOR 24 -

COLLECTOR 24

COLLECTOR 24 -

COLLECTOR 24

EVOLUTION 4 -

EVOLUTION 4

EVOLUTION 8 -

EVOLUTION 8

COLLECTOR 32 DELUXE -

COLLECTOR 32 DELUXE

COSMOPOLITAN -

COSMOPOLITAN

COSMOPOLITAN -

COSMOPOLITAN

TRAVELLER 1&2 -

TRAVELLER 1&2

VENICE DELUXE -

VENICE DELUXE

INFINITY -

INFINITY

SILHOUETTE -

SILHOUETTE

PARAGON ORBIT TOURBILLON -

PARAGON ORBIT TOURBILLON

PARAGON WORLD TIME TOURBILLON -

PARAGON WORLD TIME TOURBILLON

PARAGON ALPHA 01 -

PARAGON ALPHA 01

ALLURE WEATHER STATION -

ALLURE WEATHER STATION

ELLIPSE GRAND REVERS EXTREME DOUBLE TOURBILLON -

ELLIPSE GRAND REVERS EXTREME DOUBLE TOURBILLON

ELLIPSE GRAND REVERS DELUXE DOUBLE TOURBILLON -

ELLIPSE GRAND REVERS DELUXE DOUBLE TOURBILLON

ELLIPSE GRAND REVERS TOURBILLON GOLD -

ELLIPSE GRAND REVERS TOURBILLON GOLD

ELLIPSE GRAND REVERS DOUBLE TOURBILLON -

ELLIPSE GRAND REVERS DOUBLE TOURBILLON

ELLIPSE GRAND REVERS TOURBILLON RHODIUM -

ELLIPSE GRAND REVERS TOURBILLON RHODIUM

AGARTOS AGARTOS TOURBILLON -

AGARTOS AGARTOS TOURBILLON

AGARTOS -

AGARTOS

PANTHEON WORLD TIME TOURBILLON -

PANTHEON WORLD TIME TOURBILLON

PANTHEON WORLD TIME -

PANTHEON WORLD TIME

ARTEMIS -

ARTEMIS

ARTEMIS ARTEMIS WORLD TIME -

ARTEMIS ARTEMIS WORLD TIME

SONATA -

SONATA

X-007 LEATHER -

X-007 LEATHER

X-007 MACASSAR -

X-007 MACASSAR

X-007 EXTREME -

X-007 EXTREME

MAGNUM -

MAGNUM

ORION -

ORION

GALAXY TABLETOP -

GALAXY TABLETOP

GALAXY -

GALAXY

GALAXY LADY -

GALAXY LADY

GALAXY XL -

GALAXY XL

GALAXY XXL -

GALAXY XXL

COLLECTOR SAFE -

COLLECTOR SAFE

COLLECTOR SAFE -

COLLECTOR SAFE

COLLECTOR SAFE INBUILT -

COLLECTOR SAFE INBUILT

TITAN -

TITAN

TIME MOVER® HANDWOUND -

TIME MOVER® HANDWOUND

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION 8 -

REVOLUTION 8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION V8 -

REVOLUTION V8

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

REVOLUTION 12 -

REVOLUTION 12

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 -

PHANTOM 4

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 4 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 -

PHANTOM 8

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY -

PHANTOM 8 HIGH FIDELITY

SPIRIT 4 -

SPIRIT 4

SPIRIT 4 -

SPIRIT 4

SPIRIT 8 -

SPIRIT 8

SPIRIT 12 -

SPIRIT 12

VANTAGE 2 -

VANTAGE 2

VANTAGE 2 -

VANTAGE 2

VANTAGE 4 -

VANTAGE 4

VANTAGE 4 -

VANTAGE 4

VANTAGE 8 -

VANTAGE 8

VANTAGE 8 -

VANTAGE 8

VANTAGE 12 -

VANTAGE 12

VANTAGE 12 -

VANTAGE 12

VANTAGE 10 -

VANTAGE 10

VANTAGE 10 -

VANTAGE 10

VANTAGE 18 -

VANTAGE 18

VANTAGE 18 -

VANTAGE 18

SAFE MASTER 2 -

SAFE MASTER 2

SAFE MASTER 4 -

SAFE MASTER 4

SAFE MASTER 8 -

SAFE MASTER 8

QUANTUM -

QUANTUM

COLLECTOR 12 -

COLLECTOR 12

COLLECTOR 12 -

COLLECTOR 12

COLLECTOR 16 -

COLLECTOR 16

COLLECTOR 16 -

COLLECTOR 16

COLLECTOR 24 -

COLLECTOR 24

COLLECTOR 24 -

COLLECTOR 24

EVOLUTION 4 -

EVOLUTION 4

EVOLUTION 8 -

EVOLUTION 8

COLLECTOR 32 DELUXE -

COLLECTOR 32 DELUXE

COSMOPOLITAN -

COSMOPOLITAN

COSMOPOLITAN -

COSMOPOLITAN

TRAVELLER 1&2 -

TRAVELLER 1&2

VENICE DELUXE -

VENICE DELUXE

X-007 LEATHER -

X-007 LEATHER

X-007 MACASSAR -

X-007 MACASSAR

X-007 EXTREME -

X-007 EXTREME

MAGNUM -

MAGNUM

ORION -

ORION

GALAXY TABLETOP -

GALAXY TABLETOP

GALAXY -

GALAXY

GALAXY LADY -

GALAXY LADY

GALAXY XL -

GALAXY XL

GALAXY XXL -

GALAXY XXL

COLLECTOR SAFE -

COLLECTOR SAFE

COLLECTOR SAFE -

COLLECTOR SAFE

COLLECTOR SAFE INBUILT -

COLLECTOR SAFE INBUILT

TITAN -

TITAN

Tetejére

Cím:

1052 Budapest Párizsi utca 3.


Nyitvatartás:

Hétfő-szombat: 10 - 18


Telefonszám:

+3613182156


E-mail:

office@barakadiamond.hu


Kövess minket!


Facebook

Instagram


Kérjük, adja meg adatait, amin fel tudjuk venni a kapcsolatot Önnel.


Érdeklődés termékekről


Ezen menüpont segítségével tud bővebb információt kérni az általunk forgalmazott márkák termékeiről. A termékek böngészése során a képek jobb felső sarkában található információs ikonra ( ) kattintva a terméket a gyűjtőbe helyezheti (maximum 10 terméket), majd a gyűjtőben akár egyszerre több termékről is igényelhet információt.

A gyűjtőben még nem szerepelnek termékek.
Az összegyűjtött termékek listája: